Lehet-e szexi a klímakikapcsolás és a csomagfutárok munkajoga? Két politikai akció, egy Magyarországról, egy New Yorkból. Két, egymástól valószínűleg igen távol álló, ám újhullámos politikus, Magyar Péter és Zohran Mamdani újra feltalálja a politikacsinálás alapjait: embereket nem kioktatni kell, hanem kézzelfogható, közös ügyeket kell adni a kezükbe.
Amíg odavoltam nyaralni, volt itthon némi kánikula, meg erőmű-leállás, amelynek kapcsán előkerültek fajsúlyos szakpolitikai-társadalmi kérdések. A megújuló energiaforrások alkalmazásában élenjáró Németországban már kész szakzsargonja van az olyan helyzeteknek, amikor valamelyik energiaforrás kiesik. “Dunkelflaute” van, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél, ezért dübörögni kell az atom…helyett a szén- és gázerőműveknek, és “Hellbrise”, amikor fúj a szél és süt a nap, és a megújulók gigawattos nagyságrendben szabadítják a hálózatra a filléres áramot. A hőhullám miatt ez súlyosbodik az atomerőművek leszabályozási kényszerével, óriási szabályozási kihívásokat jelentve.
Ehhez képest nálunk sok értelmiségi rosszallását váltotta ki, amit Kapitány István és Magyar Péter az ügyben előadott. Hiszen "csak” annyit kértek mindenkitől, hogy a kritikus 17-22 óra közötti időszakban (amikor eltűnik a hálózatról a napenergia, és nincs Paks amit tolná az “olcsó” atom-áramot) fogjuk vissza a fogyasztást. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi a fenét mondott volna a miniszter és a miniszterelnök. Nyilván sok zöld politikus álma ez, hiszen mi sem áll közelebb a sikeres politikához, mint ilyenkor egyszerű darócruhát ölteni, és óbégatva odamenni a választóhoz, hogy “látod, te hülye, erről téptem a számat, bazeg, most izzaggyáköcsög”. Esetleg azonnal bejelenteni egy harmincéves stratégiát, az “első 25 év szar lesz, na de majd utána” munkacímmel.
Ehhez képest jött ez a “fogjunk össze és fogjuk vissza a fogyasztást együtt” szöveg, aminek több hatása is volt. Az egyik, hogy tényleg visszább ment valamennyivel a fogyasztás, kb. annyival, hogy nem kellett drasztikus intézkedésekhez folyamodni. A nagy boltláncok pr-marketing részlegei észbe kaptak és beszálltak a jófejségi kampányba. Majd, ahogy ezt szakmailag kell, egy-két nap után, amikor a helyzet kezdett konszolidálódni, jött a siker bejelentése, köszönjük magyarok, együtt megcsináltuk.
Mellékhatásként pedig sikerült majmot csinálni a Fideszből és a Mihazánkból, akik a nyilvánvalóan irracionális (hogy a baromság szót most kerüljük) baromságok mellé álltak be, hogy tekerd rá a légkondit, ne hagyd magad megtéveszteni.
Miközben a legolcsóbb mosógép is tud olyat, hogy reggel beállítod, délben mosson, és teregetsz, amikor hazaértél. És ugyanígy a klímák, satöbbi. Ez az, amit “agencynek” szoktak angolul nevezni, éreztetni a választóval, hogy van lehetősége tenni, még ha ez az együttcselekvés szimbolikus is.
Nyilván hosszú távon ennél sokkal több kell, ha el akarunk érni oda, hogy legyenek tárolók, amelyek segítenek kiegyensúlyozni az ingadozó áramtermelést, napközben változó tarifák, és olyan fogyasztói szokások, hogy a nagy fogyasztások délben legyenek, amikor a filléres megújuló árammal lehet lehűteni a lakást, megmelegíteni a fürdővizet, feltölteni az elektromos autót. Esetleg éjjel, amikor nem csavarják le az atomerűművet, hogy a sok szabályozástól ne menjen tönkre idő előtt.
Ezek hosszú távú szakpolitikai dolgok, amelyek, amennyire én ezt értem, a Kapitány vezette minisztériumban folyamatban vannak. Azonban a múlt heti dolog egy klasszikus politikai akció volt, sikeresen végrehajtva.
Itt a kihívás, választók, így fogunk együtt tenni ellene, gyertek cselekedni, köszönjük, együtt megcsináltuk. Ez az a politikai termék, amelyből egy politikusnak hetente-havonta többet is el kell adnia. Csak el vagyunk szokva tőle, hogy operatív törzsek helyett valaki ezt csinálja.
Váltsunk most kontinenst, mert szeretnék mutatni nektek egy másik politikai akciót, amely közelebb visz minket a Mamdani-jelenség megértéséhez.
Mielőtt rátérünk a Mamdani-részre: ha tetszik a cikk, és hogy igyekszek kiszakdani a “mivótma a Parliban” tartalmakból, akkor oszd meg a cikket és támogasd a Múzsát, a cikk végén leírom hogyan.
Zohran Kwame Mamdani tavaly a hagyományos demokrata párti és a republikánus jelöltet (illetve a helyzet ennél bonyolultabb volt, de ez most nem érdekes) a földbe döngölve lett New York polgármestere. Származását tekintve afrikai-indiai, vagyis a Brit Impérium által tömegesen Afrikába telepített indiaiak leszármazottja. Apja gudzsaráti származású muszlim, anyja pandzsábi származású hindu, a kis Zohran még az ugandai Kampalában született. New York első muszlim és ázsiai származású polgármestere.
Egyben ő most az amerikai politika egyik szupersztárja és fő ellenségképe. A Demokrata Párt “elkommunistásodásának” egyik fő arca, meg persze azé az “Izrael-kritkusságé” amely kicsit hasonlít a közmondásos szovjet hűtőre. Mármint arra, amikor Iván Kuzmics többször hazacsempészte a hűtőalkatrészeket a gyárból, de mindig tank jött ki belőle. Ez meg az a konstruktív Izrael-kritika, amelyből valahogy minidig a kilincsorrú, rosszindulatúan vigyorgó, csúnya pulyaszedő zsidó képét sikerül kirakni. A könnyűvérű zsidónőt valószínűleg azért nem, mert azt a sztereotípiát a feminizmus már elsöpörte.
Tehát akkor a new yorki választók megválasztottak egy full antiszemita kommunistát, aki tönkre fogja tenni New Yorkot? A kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Az, hogy New Yorkot tönkre fogja-e tenni, majd kiderül. De mivel már Michigan államban is egy Abdul El-Sayed fog szembemenni a szőke-kékszemű-kockaállú republikánus Mike Rogersszel, miután az előválasztáson legyőzte az establishment-jelölt Haley Stevenst, érdemes megnézni, hogy mitől lett hirtelen olyan kapós politikai termék a fiatal muszlim politikus.
Az egyszerű válasz valamiféle jajongás lenne, barna áradatról, a városokat ellepő migránsokról. Csak nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek olyan helyeken nyertek vagy állnak közel a nyeréshez, ahol azért mások szavazatára is szükség van. Igaz ugyan, hogy New Yorkban és Detroitban is sok muszlim bevándorló él, de azért messze nem annyi, hogy a latino vote, a black vote, a suburban vote és még számos hasonló klasszikus amerikai kampányfeladat megkerülhető legyen.
A dolog megértéséhez egy kis emlékeztető arról, hogy az amerikai politika nagyon épít a “klasszikus” témákra. Olyan műfaji kötöttségek vannak, mint az operettben, csak itt szubrett és bonviván helyett fegyvertartás, abortusz, társadalombiztosítás, meg benzinár szerepel. Ezek a kipróbált, a választót érdeklő témák, és ha az ember amerikai választási hirdetéseket néz, mint ahogy én tettem azt az elmúlt két hétben (harmadikán “évközi” választások voltak Amerikában), akkor ezekről hall.
Ehhez képest, ha megnézzük Mamdani közösségi médiás jelenlétét, érdekes dolgokat fogunk látni. Egyrészt nyilván egy csomó, a politikai brandjéhez tartozó dolgot. Például egy interjút Bernie Wagenblast-tel, aki még Bernard korában a new yorki békávé hangja volt, pár éve immár mint Bernadette, ismert amerikai transznemű személyiség.
Ezen kívül vannak iszlamofil dolgok is nyilván, de a pasas nem ezek miatt népszerű. De már ez is segít a megértésben. Gondoljunk bele, hogy milyen politikusi teljesítmény kell ahhoz, hogy egyszerre szavazzon ránk a helyi pakisztáni vagy más muszlim közösség, ahol elő tudnak fordulni még bőven elrendezett házasságok és ahonnan kiutálnak, ha nem vagy kifogástalanul heteró, meg a helyi LGBTQIA+ közösség. Nem egyszerű ezt a kettőt egyensúlyban tartani.
De a lényeg, hogy rengeteg minőségi politikai akciót látni az oldalon. Azt a fajtát, amikor:
A politikus lát egy, a választói számára releváns problémát
Odamegy és mond rá valamit, amivel a választó azonosulni tud
Cselekvést ígér
Amelybe bevonja a választót
A végén pedig lecsapja a labdát, hogy látod kedves választó, együtt cselekedtünk, és most már neked ettől jobb lett
Tegnap egy nagyon hatásos videóban (és ez volt a jelen poszt motivációja) bejelentette, hogy be fogja vezetni a “Delivery Protection Act”-et vagyis a “Házhozszállítókat védő törvényt”. Érdemes ezen végigmenni, mert ez a valódi titka a népszerűségének.
Felületes külső szemlélő számára a két legnagyobb változás az elmúlt húsz év Amerikájában (a romló közhangulat és a politikai megosztottság mellett) a streaming média és a házhozszállítás. A két hét alatt meglátogatott kilenc hotelből nyolcvban kapcsoltam be a tévét és hatban nem volt rendes kábeltévé előfizetés. Okostévé, internet, egy szimpla QR-kód olvasással úgyis mindenki rászinkronizálja a saját streaming előfizetését és nézi amit szokott. Ha meg kell valami, akkor ott az Amazon és kihozza. Vagy az ebay.
Ennek megfelelően hatalmas logisztikai háttér van, például a memphisi és indianapolisi reptér is abból él, hogy a FedEx onnan repked mindenhová. A nagyvárosokban viszont “last mile” szolgáltató van, vagyis helyi vállalkozások alvállalkoznak és csinálják meg a tényleges kézbesítést.
Azonban, ahogy Mamdani videójában is látszik, az egyenruha és a logisztikai háttér (diszpécser, tracking, fuvarkövetés) továbbra is Amazon. Csak maguk az emberek nem Amazon alkalmazottak, hanem random kisvállalkozások alkalmazottai. Nagyon gyakran nagyon alacsony fizetéssel.
Persze ez nem nyújorki probléma, én például tudok mondani olyan kelet (bocsánat, KÖZÉP)-európai várost, ahol mindenki a bangladesi biciklis futárra haragszik, amiért fel és alá száguldozik a városban, a KRESZ-re magasról téve. Ám az alábbi pár kényelmetlen kérdést senki sem teszi fel neki:
Mikor és ki rúgja seggbe az az ügynökséget, amelyik gyakorlatilag rabszolgamunkára hoz be migráncsokat
Ki és mikor tartott a migráncsoknak egy alap KRESZ-fejtágítót?
Vajon az, ha egy dolgozótól elveszem a fizetése bő felét “kerékpárbérlet” és “lakásbérlet” címén, miben különbözik attól, amikor a szexmunkástól veszik el ugyanígy a pénzt? Csak mert utóbbira azért van egy Btk-szakaszunk, még ha ritkán is alkalmazzák eredményesen.
Ha már prostitúció, ha mindenki annyira utálja a biciklis futárokat, már elnézést, de mégis akkor ki a faszom imádja ennyire a megnyomorodott, langyosra hűlt kaját, amit majdnem annyiért hoznak ki, mint amennyibe került, és amúgy félóra lemenni, megkajálni és visszajönni? Mert ugyanúgy, ahogy a dolgozó lányok sem jókedvükben dugnak pénzért, ezek a fiúk se akartak ám biciklis rabszolgák lenni.
Vajon ki és milyen applikációban ad ezeknek annyi címet egyszerre, hogy csak tökön-paszulyon át, szabálytalanul átalakított bringán, a járdán negyvennel keresztbe veretve lehet odaérni?
Vajon van az app üzemeltetőjének bármilyen felelőssége Ahmed és Rajesh szolgáltatásááért?
Na a Mamdani vezette önkormányzat pont ezeket a kérdéseket tette fel, érzékelve, hogy ezek között bizony több olyan is van, amely rezonál a new yorki választókkal. Hiszen New York a világ egyik legdrágább helye, és annyi pénzből, amennyi mondjuk egy Memphisben vagy mittudomén, Bowling Green, KY-ban is decens alsóközép megélhetést adna, munkásszállón lehet nyomorogni, vagy hajnal háromkor kelni, hogy a világ végéről beérjen a műszakra.
Értelemszerűen az alulfizetett, agyonterhelt munkás gyakran rossz munkát végez. Karambolozik, üti-veri a csomagot, amit aztán levonnak a fizetéséből, és pillanatok alatt eljön a pillanat, amit a 16 tonna eredeti angol szövegében úgy mondanak: “You owe your soul to the company store”.
Itt tehát látunk egy problémát, ami egyrészt teljesen valós, másrészt klasszikus baloldali téma, elnyomott munkások versus tőkések, akik bármit megtehetnek.
Mamdaniék (a hivatalos beterjesztő Tiffany L. Cabán önkormányzati képviselő) javaslata egyszerű. Az alvállalkozók alkalmazottaira ugyanazok a képzési, munkavédelmi stb. követelmények vonatkozzanak, mint az Amazon saját nagy raktárainak dolgozóira.
A felzúdulás persze óriási, hiszen ezek a bizniszek bizony a kizsákányolásra épülnek. Abban a pillanatban hogy egy melós ugyanannyiba kerül, mint az Amazon saját melósa, hirtelen veszélyben a profit.
És itt a politikai akció lényege, mert az, hogy az Amazonnak kevesebb lesz a profitja, az még az amerikai jobboldalon se érdekel senkit, hát még a baloldalon vagy középen. Mindenki úgy gondolja, hogy van Bezosnak pont elég pénze, nem lesz az neki olyan tragédia, ha néhány tíz- vagy százmillió dollárt emberi munkakörülményekre kell költenie. Vagyis Mamdani és csapata ügyesen “keretezi” úgy ezt az egészet, hogy ez itt kérem nem kommunizmus, egyszerűen jog- és igazszágszolgáltatása.
Természetesen az Amazon nem is ezzel támad vissza, hanem “alternative framinget” használ: "consider the real world ramifications this legislation will have on the small, family-owned business community that powers New York's last-mile delivery ecosystem." Vagyis tessék figyelembe venni, hogy a törvénynek milyen hatása lesz ezekre a vérbeli kis new-yorki családi cégekre (akikről Mamdani amúgy sokat szeret beszélni.)
Vagyis látunk egy jól kivitelezett, a választók számára releváns, létező problémára irányuló, karakteresen baloldali politikai akciót, amire a jobboldal a szokásos szólamokkal válaszol.
Mamdani az ilyenektől sikeres, és nem attól, hogy jóban van Mahmood Felrobbastani imámmal egy brooklyni mecsetből. Nyilván az a szavazat is kell, de az igazán sok szavazatot ezzel a cselekvő imidzsel tudja megszerezni.
Az is igaz, hogy ez a fajta politikai innováció elsősorban nagyvárosi környezetben működik, a vidéki Amerika ennél sokkal konzervatívabb, ott nem lehet ilyen munkásvédelmi és hasonló dolgokkal kardozni. A nagyváros ugyanis “hyper connected” és kevésbé érvenyesülnek a kisvárosi, elsősorban a helyi kulturális hagyományra épülő dinamikák. Legalábbis ez a “conventional political knowledge”, aztán ki tudja, hogy tényleg így van-e.
De az is igaz, hogy az Obama leköszönése óta eltelt immár tíz évben az amerikai politikai elit beleragadt öt-hat témába, beleragadt a Trump-Antitrump paradigmába, a demokrata párt pedig a saját vezetőségének hatalommániájába. Ezt az olyan, nap-mint-nap politikai akciókat csináló, újító politikusok, mint Mamdani, áttörik. Az igazán nagy teszt nyilván az lesz, ami most novemberben Michiganben lesz. Az ugyanis egy “swing state” ahol a progresszív városi és a konzervatív szavazatok között nagyon ügyesen kell tudni lavírozni és vannak csoportok, aki “swingelnek” egyik oldalról a másikra.
Ha ott El Sayed fog nyerni, az nagyon fontos jelzés lesz a demokratáknak, hogy ideje felébredni, vagy lehet az már maga az ébredés lesz, és a demokrata pártnak lesz egy teljesen új generációja. Majd kiderül.
Összességében a cselekvésorientált politizálás a kortárs demokratikus válság egyik leghatékonyabb ellenszere lehet, ha képes visszahozni az emberek hitét a politikai cselekvés értelmében. Sikerének kulcsa, hogy elvont narratívák helyett a mindennapi élet valós problémáira ad közvetlen válaszokat és a megoldásukba bevonja a választókat. Fenntarthatóságának gátja viszont a saját skálázhatósága: ha a mikro-akciók megragadnak a nagyvárosi buborékok szintjén, vagy a rendszerszintű felelősség egyénre hárításává szürkülnek, a választói lelkesedés gyorsan kiégésbe fordul. A kérdés az, hogy az ilyen akciók párosulnak-e a háttérben folyó, átgondolt, hosszú távú stratégiai munkával.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Comments
Nothing yet. Say the first thing.
Sign in to join the conversation.