Amerikai impressziók 1: Az ország, ami működik

Két hét után újra megnyitottam a Múzsa substacket és elégedetten tapasztalom, hogy igazam van. Ugyanis ha folyamatosan blogoltam volna az elmúlt két hétben, akkor most éppen azzal kéne foglalkoznom, hogy Baka András alkalmas jelölt-e vagy sem, örülök-e neki, hogy köztársasági elnök lesz belőle. Az utolsó tartalom a nyaralásom előtt egy videó a…köztársasági elnök választásáról. Vagyis sikeresen választottam ki azt a két hetet, amelyben a magyar politikában semmi se történt?

Nem. Az egész két hét digitáldetoxnak és az agyam felfoghatatlan mennyiségű új infóval bombázásának egyik fő tanulsága az, hogy szinte bármelyik két hetet választhattam volna. Úgy döntöttem, hogy amíg vissza nem rázódok a politikai megmondóemberekedésbe, írok néhány amerikai impressziót, érdekes dolgokat, amelyeket most vagy korábban tapasztaltam Amerikában. Esetleg rákötök pár itthoni dologra

Fogadjátok szeretettel az első részt:

Ha kellő szellemi nyitottsággal és legalább közepes nyelvtudással érkezel az USA-ba, az első élményed az lesz, hogy ez az egész nagyon jól meg van szervezve. Én most már sokadjára érkeztem meg, és tudatosan készülök úgy, hogy nem, nem kell mindent hetvenhét példányban magamnál tartani. Mégis beletelik két-három napba, amíg nemcsak tudatosan, hanem tudat alatt is kiengedek.

Mert mit csinál a magyar? Úgy megy el például az ocsmányirodába, hogy igaz ugyan hogy “csak személyit” kell vinni, de viszi a diploma másolattól kezdve a legutóbbi nagylaboron át a születési anyakönyviig az összes papírt, mert “nincs kiírva, de szoktuk kérni”.

Amerika az az ország, ahol pontosan azt a papírt kérik, ami ki van írva. Ez független mindenféle politikai nézettől, vallástól, mindentől. Az egész ország úgy működik, hogy ha valami ki van írva, akkor az úgy van.

Ennek vannak bizonyos folyományai, például az, hogy ha valami nincs kiírva, arra nem számítanak. Sajnos nem fotóztam le a bloomingtoni szálloda vészkiürítési tervét (ami a folyosón van tízlépésenként kiragasztva) amely arra az esetre igazít el, ha megszólal az alarm.

Valami ilyesmi áll rajta “The alarm is a strong strobe light and a loud whooping sound”. Erre szokja az átlag közép európai értelmiségi elővenni a gondosan karbantartott, a használattól fényesre kopott lenézését, hogy “a hülye amerikainak el kell magyarázni, hogy mi az az alarm, baszod, ezek buták mint a segg”.

Höhö, hát nézd meg, az Aldiban a pénzbedobós bevásárlókocsis rendszert is ki kell írni a hülyéknek. Ebbe a lenézésbe pedig, mint valami kényelmesen kinyúlt mackóalsóba, vagy a kedvenc, már lyukasra kopott alvó pólómba, bele lehet helyezkedni. Csak az utcára ne menj ki benne…

Persze ettől még vannak ott bőven hülyék (nagyjából olyan arányban, mint itthon), csak azt fontos megérteni, hogy ez a fajta szájbarágás nemcsak a hülyeségnek szól. Hanem annak is, hogy egy olyan ország, ahol mindenki jött valahonnan, ahol a mai napig vezetnek be teljesen új dolgokat, amihez az ország háromnegyedének nincs kulturális fogódzója, csak így tud működni.

Ha akarsz valamit, kiírod. Pontosan azt írod ki, amit akarsz, mert a vendégeid, vásárlóid, ügyfeleid ahhoz vannak szokva, hogy ha csinálni kell valamit, az ki van írva. Ha nincs kiírva, nem kell csinálni. Miért tudnám én “magamtól”, miért kéne nekem “von Haus aus” tudni, ez a pénzbedobós-visszavivős rendszer micsoda? A szomszéd bolt megfizet két-három szerencsétlen földönfutót, aki szorgalmasan visszatolja a kocsikat, ott meg az a rendszer.

Fontosabb folyomány, hogy ahol ennyire hiányoznak a berögzült mit lehet és mit nem, mit hogy kell és hogy nem lehet kulturális minták, ott egész másképp állnak a lehetetlenhez. Van az a mondás, hogy “nem tudtuk, hogy lehetetlen, ezért megcsináltuk”. Helyezzük ezt bele abba a környezetbe, ahol tényleg minden ki van írva. Ugye?

Erről még tavasszal beszélgettem egy nagyot Stacey Abrams amerikai politikussal és politikai aktivistával, Georgia állam törvényhozásának korábbi képviselőjével. Ő az egyik valós ok a Donald Trump szerint “elcsalt” 2020-as georgiai választási eredmény mögött, ugyanis 800.000 új szavazót, elsősorban feketéket, vett rá arra, hogy regisztráljanak a választásokra. (Ott nem úgy van mint nálunk, külön jelentkezni kell, ha szavazni akarsz)

Ő a “voter suppression” (erről is írok majd) elleni harc egyik fő harcosa. Nagyon szomorú képet festett arról, ami az amerikai “vidéki” államok politikájában uralkodik. Én viszont kénytelen voltam opponálni, hogy amit ők csinálnak, az viszont egy igazi diktatúrában (amilyennek most az amerikai progresszív értelmiség Amerikát gondolja) lehetetlen. A dologból egy nagyon jó beszélgetés lett, ahol pont erről beszélgettünk, hogy az amerikaiak mennyire nem érzik át, hogy az országuk mennyire működik.

Most ismerkednek a tanult tehetetlenség fogalmával, amelyet azonban az olyan emberek, mint Stacey, leráznak magukról. Óriások vállán állnak, akik a hatvanas években, amikor egyszercsak már nem volt kiírva, hogy ide csak fehér emberek ülhetnek, leültek a buszon “arra” az ülésre vagy a bárban “arra” a székre. Hiszen nem volt kiírva, hogy nem lehet. Akkor pedig lehet.

A bíróság meg, amely szintén a “ki van írva - nincs kiírva” paradigmában mozog, igazat adott nekik. Kontinentális jogászként tud nagyon meredek lenni a “bonus et diligens pater familias” koncepciójának a hiánya, csak aztán például eszembe jutnak a devizás perek, amelyek egy amerikai bíróságon kb. öt percet éltek volna, addig, amíg a bíró meg nem kérdi, hogy hol van ebben az elérakott harminc oldalas dokumentumban vastagon, pirossal kiírva, hogy PONTOSAN mi a kockázat.

Tudod, úgy, ahogy a bloomingtoni szálloda folyosóján ki van írva, hogy “the alarm is a loud whooping sound and strong strobe lights”. Nincs odaírva? Miért nincs odaírva? Miért kellett volna ezt tudni. Lehetett volna annyi esze? Ember, te ilyen alapon adsz hitelt? Neked mennyi eszed van? És ha az ügyfeled frissen érkezett guatemalai paraszt, akinek tegnapelőtt valami széplelkű demokrata programban adtak zöldkártyát? Vagy egy svéd vagy angolai? Oda van írva? Nincs, köszönöm, akkor ez ennyi volt.

Hülyén hangzik, de ez is az amerikai álom része. Ez egy kegyetlen ország, sokszor kegyetlen következményekkel, főleg ha például egészségbiztosításra, szociális hálóra kerül a sor. De mindenről, mindig tudod hogy működik. Rá van írva.

Leave a comment

Hogyan támogasd a Múzsát?

Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.

Három módja van:

1. Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.

2. Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.

3. Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.