Gyimesi nyár ( hetedik rész )

XIII. fejezet

A bükkös mélyebb Maradtak a fa alatt. Nem azért, mert nem akartak menni, hanem mert a fa jó volt és az árnyék jó volt és a közelség jó volt, s az ilyen pillanatokat nem szokás siettetni. Piroska a fának támaszkodott, Hunor mellette ült, kissé közelebb, mint előbb, a vállaik érintkeztek, s az érintkezés ott volt, nem ment sehová, és egyik sem mozdult el tőle.

– Hunor – mondta Piroska egy idő múlva, csöndesen.

– Hmm.

– Féltél már valamitől?

Hunor gondolkodott ezen, becsületesen.

– Félek a csendes dolgoktól – mondta végül. – A nagy zajoktól nem félek, mert a nagy zajt hallom. De ami csöndesen jön, azt nehezebb megérezni. Attól félek.

– Én a magasságtól félek – mondta Piroska. – Fenn a gerincen, a szélnél, nem mutattam, de a gyomrom… – halkan nevetett. – A gyomrom más véleményen volt.

– Nem mutattad.

– Nem akartam mutatni.

– Miért?

– Mert te nem féltél, s én sem akartam, hogy…

– Hogy mit?

Piroska egy pillanatra csöndbe burkolózott.

– Hogy kicsinek lássál.

Hunor lassan fordult a hangja felé.

– Én nem látlak.

– Tudom. De…

– Hallak – mondta Hunor. – S amit hallok, az nem kicsi – elhallgatott. – A félelem nem tesz senkit kicsinnyé. A félelem azt mutatja, hogy az ember érzi, mi fontos. Aki semmitől sem fél, annak nincs semmi félteni valója.

Piroska egy ideig csöndes volt.

– Ezt most kitaláltad?

– Nem. Az öregektől hallottam.

– Okos öregek.

– Vannak ilyenek.

Ez az írás egy vak, csángó legény műve, aki névtelenséget kért. A könyvnyi hosszúságú írást, mely oly kedvesen, csillingelően folyik, mint egy hegyi patak, kizárólag az előfizetőimmel osztom meg. Ha te is szeretnéd olvasni, megteheted az alábbi “Upgrade to Paid” gombra kattintva, mely az előfizetéshez vezet, vagy a narancssárga gombra nyomva.

Előfizetői gomb