Amikor elapad a közpénzcsap, hirtelen kiderül a különbség a meghitt házasság és a hotelszobába rendelt boldogság között. A mandiner szerzői valamilyen “saját projekten gondolkodnak”, így most saját bőrükön tapasztalhatják meg, milyen a valódi médiapiac, ahol nincs állami védőháló, csak a könyörtelen konverziós ráta és a subscriber fatigue. Bármilyen meglepő: sok sikert kívánok nekik a lakatlan szigeten.
Minden bizonnyal sokan olvasták Tóta W hosszas posztját arról, hogy a Mandi és még jó pár egykori kormánymédia-projekt valójában micsoda. Miközben nagyrészt egyetértek, a szarozásba inkább nem mennék bele.
Pedig érzek némi kárörömöt azzal kapcsolatban, hogy ezek az alakok most jönnek rá arra, hogy az a kapcsolat, amit ők értékközösségnek, véd- és dacszövetségnek, küldetésnek gondoltak, az valójában prostitúciós jellegű kapcsolat volt. Azért kaptak pénzt, hogy meggyőzően úgy csináljanak, mintha. Most meg rájönnek, hogy hiába a (feltételezett) girlfriend experience, ezért a szolgáltatásért csak közpénzből fizettek; magánpénzből köszönik szépen, nincs rá szükség.
Iván tegnap átküldte nekem, hogy Kohán, Lentulai, meg még pár másik mandineres megpróbál valamilyen független médiaprojektet összehozni. Tudom, hogy sokakat meglep ami most leírok:
Sok sikert kívánok nekik.
Ez nem azt jelenti, hogy bármi szépet gondolnék arról, amit közpénzből finanszírozva éveken át csináltak. Ha valaki megtalálja őket valami elszámolnivalóval, legyenek elszámoltatva.
Ám azt gondolom, hogy ha egyébként értelmes emberek (Kohán és Lentulai az) meg akarnak élni a piacon, az jó dolog, csinálják, és lássák meg hogy sikerül-e. Nagyon nagy és érdekes teszt ez.
Egy kis betekintés a gépháztető alá: akár pénzért, akár elismerésért csinálja ezt az ember, tényleg független médiaprojektet csinálni lelkileg megterhelő dolog. Mielőtt megnyitottam ehhez a cikkhez a Substack felületét, a “dashboard” oldalra kellett mennem. A substacken ez egy nagy piros grafikon, ami mutatja, hogy hányan olvasnak. Alig egy-két kattintásnyira megnézheted, hányan nyitották meg az értesítő levelet, hányan kattintottak a cikkben lévő linkekre és hányan döntöttek úgy, hogy ezért az egészért még fizetnek is. Direkt van ott, a Substack az óriási író- és kreativitásbarátság mellett folyamatosan emlékeztet és presszionál, hogy termelni kell.
Ha nem csinálsz zárt előfizetői szekciót, akkor bátran számolj 0,5-0,7% “conversion rate”-tel, ha csinálsz, akkor maximum 10-15%-kal. Meg persze azzal, hogy ha elmész két hétre nyaralni és nem posztolsz minden nap, akkor látható, egész százaléknyi csökkenés kezdődik. Az olvasók egy kellemetlenkedő, elviselhetetlen társulat, akik elvárják, hogy amikor negyvenfokos lázzal fetrengsz, akkor is legyen meg a napi csöcs és gépágyú.
Ráadásul a franc tudja, hány blogger, influenszer és youtuber csinálja ezt, és azzal is szembesülni kell, hogy akkor most nekem tényleg Discord szervert vagy mi a bánatot kell csinálni, mint a Kard-nak? Vagy csináljak “subscriber chatet” és hasonlókat? Vagy reklámozzak sampont? Ha így teszek, az hogy fog adózni, miről adok számlát…Itt van erről egy nagyon tanulságos cikk.
A “subscriber fatigue” nagyonis létező jelenség, és nagyon érdekes a szerző javaslata arról, hogy a Substack lehetőséget adhatna “bundle” előfizetésekre, ahol mondjuk 8 helyett 15 dollárért kapna nem egy, hanem négy előfizetést a kedves olvasó. Ez megint felvet kérdéseket, hogy én csináljak ilyen substack-bokrot vagy az algoritmus? Vagy az előfizetők kapjanak lehetőséget, hogy “bekattintsanak” engem, mittudomén Schultz Nóra mellé? Legyen “ingyenes”, bokor-előfizetéses és egyedi előfizetéses tartalom? Mekkora legyen egy bokor? Mondjuk amerikai substackből tizenöt dollárért járjon három, magyarból viszont 5?
Kell-e a substacknek az “újságosodás” felé haladnia és azt mondania, hogy egy “anya-substack” felületen kifejlesztik a cikkekre bontott jövedelem-leosztást, és például “fedélztre vehetnék” olyan értékes, ám rendkívül “niche” tartalmakat, mint a kitűnő Polderpolitika és Japán Politikai Percek? Jelenleg ezekből “újságot” nem tudok csinálni, mert nem tudnék ennek a két embernek, aki ezeket írja, két sörön kívül mást is fizetni. De vajon, ha azt mondanám, hogy egy “Múzsa bundle” előfizetéssel jönnének ők is, akkor vajon erre lenne-e Magyarországon mondjuk 8 helyett 20 dollár, amiből a Substack felület kiszámolná, hogy a hollandblogger ebben a hónapban akkor kap 150 dollárt, a japánblogger meg 200-at? Vajon ez elég lenne-e nekik arra, hogy ennyiért “újságírjanak”? Vajon meg tudja vagy akarja a Substack oldani azt, hogy ugyanezek a blogok más “bundle”-ben is elérhetők legyenek? Vajon meg tudja- vagy akarja oldani azt a Substackot, hogy az “én bundlemben” megjelenő verzióhoz írhassak szerkesztői kommentárt, csinálhassak kontextust? Lehetek-e például én “kontextus-substack”, ezzel “boostolva” a “tartalom-substackeket”?
Vajon a Magyar-kormány megcsinálja-e ehhez a “SZSZÁA”-t, a Szellemi Szabadfoglalkozások Átalányadóját, ahol egyszerűen 20% adót kell ebből fizetni, ami úgy történik, hogy én megnézem, hogy a substack mennyit fizet, arról a hollandblogger ad nekem egy számlát, én kifizetem, és ha mindezt a NAV számlázón keresztül intézzük, akkor minden külön bevallás nélkül ez a 20% landol az adó-folyószámla SZSZÁA-rovatában, kifizeti kártyával és el van felejtve a NAV?
Iratkozzatok fel amúgy mindkettőre, ideteszem gombnyomhatóan is
Vajon ez tényleg megoldja a “subscriber fatigue” kérdését? Nem tudom, de még mielőtt visszatérünk Kohánra meg Lentulaira, van itt még egy dolog, a “writer fatigue”.
Alapszabály, hogy a kommenteket tudni kell magadtól távoltartani, és észben tartani, hogy a kommentelők az össz olvasóid 1-2%-át teszik ki és alig fednek át a fizető olvasók fél-egy százalékával. Ráadásul egy jelentős részük a személyiségzavarait éli ki kommentben. Eddig az elmélet. Valójában olvasod a kommenteket és szarul érzed magad tőle.
Ha megsajnáltál, mindenképp oszd meg a posztot, illetve javítsd a konverziós rátámat, a cikk végén leírom hogyan :)
Ezenkívül pedig írni ugyanolyan előadóművészet, mint balettozni. Ugyanúgy van belső vágyad, hogy kifejezz valamit a betűiddel vagy a lábad magasra emelésével, és a közönség ehhez valahogy viszonyuljon. Blogot írni kicsit olyan, mint ülni egy lakatlan szigeten egy morzetávíró mellett és belekopogni az éterbe a gondolataidat. Aztán egyszercsak valaki visszakopog, hogy helló, hallunk, mi újság. Vagy azt, hogy hülye vagy, szar a billentésed, és különben is baszd meg.
A legrosszabb az, amikor senki se kopog vissza. Attól vagy a legrosszabbul. Annál még az is jobb, mikor lehülyéznek. Napokig tartó “mi a faszért szenvedek én ezzel” epizódokat tud okozni egy-egy csendesebb időszak. Még akkor is, ha közben emlékezteted magad, hogy nyár van, az emberek nyaralnak és nem olvasnak politikai elemzéseket. Nem véletlenül van színház meg koncert is ősztől. Nyáron a hakni van. Magyar Péter egy csónakról magyaráz, az ősztől-tavaszig magaskultúráról papoló színészek és színésznők, vidéki kultúrházakban és szabadtéri színpadokon pajzán kuplékat adnak elő, piros frakkban és dúsan dekoltált lila kisestélyiben.
Visszatérve immár Kohánra és Lentulaira, amikor sok sikert kívánok nekik, valójában arra gondolok, hogy ha ezt akarják csinálni, they are more than welcome, ahogy az angol mondaná. Próbálják ki, hogy a formátlan Magyar Péter-szidás mennyire megy. Mennyire intellektuális cikket vesz be az olvasó gyomra? Mennyire van igény arra, hogy tényleg őszintén megírják, mit csináltak mondjuk 2018-2026 között?
Mert ha egyébként tehetéses újságíróknak sikerül összehozni valamilyen érdekes kontentet, akkor az jót fog tenni a magyar újságírásnak. Ha ebből az lesz, hogy csak egy túlélő projekt, ahol 2-3 ember diszkréten kap egy kis “átzsilipelő” pénzt a 2030-as kampányig, akkor ahhoz nem kívánok sikert. Meg nyilván ahhoz se, ha az “energiajogász” (bár ha jól látom most épp a médiatanácsba jelölik, úgy tűnik ahhoz is ért) meg a hirtelen a Moszkvatér blogon feltűnő Somkuti doktor, vagy a vidéki kultúrházakban orosz propagandával haknizó “biztonságpolitikai szakértők” és “geopolitikai elemzők” közé állnak be, a hazájukat orosz pénzből destabilizálni.
De itt, a nulladik pillanatban azt mondom, hogy fiúk, ha megálltok a lábatokon, full megérdemeltek mindent, ami ezzel jár.
(Most pedig megyek vissza írni a Kármán Andrásos-Vagyonvisszahivatalos cikket. blogger-hétköznapok…)
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Comments
Nothing yet. Say the first thing.
Sign in to join the conversation.