HH199 🐦‍🔥 a podcaston túl

szervusz kedves olvasó!

szóval az van podcast-ügyileg, hogy így 7,5 év, 370 HAC epizód és majd’ 1 millió letöltés után egyre kevésbé érzem, hogy kreatívan, kíváncsian ülnék a mikrofon elé.

kiégés témában annyi tartalmat gyártottam, hogy szerintem “elmondatott minden, ami elmondható” - kossuth díjas nagy költőnket, bonanza banzájt idézve.

értem én, hogy a műsor hátán épült fel a tanácsadói, tréneri karrierem, meg hogy ez a fő marketing csatornám, DE nem akarok túl sokáig benne ragadni egy szerepben. fokozhatnám a kontent-fegyelmet, optimalizálhatnám a műsorkészítési folyamatot, használhatnék több AI-t, de minden porcikám azt mondja: nem.

kíváncsi vagyok mi történik akkor, ha leveszem magamról a konzisztens tartalom-termelés terhét. a klienseimnek is mindig mondom, hogy ahhoz, hogy valami szuper új dolog érkezzen az életünkbe, először ki kell dobálni néhány régi kacatot, le kell tenni terheket.

már egy jó ideje próbálok megújulni a podcast műfaján belül (BRO, reményhal), de úgy érzem, még mindig nincs meg a tuti recept. vártam a covid időszakban felduzzadt podcast hullám levonulását, de valahogy olyan érzésem van, mintha nem térne vissza az aranykora ennek az általam nagyon szeretett műfajnak amióta leuralták a profi tartalomgyártók a színteret és a spotify elnetflixesedett.

most nem extra motivációra van szükségem, nem kellenek a produktivitási hack-ek, hanem levegőre és kreatív káoszra vágyom.

lazulni fogok, úgyis itt a nyár, a céges tréning uborkaszezon, az egyéni coaching klienseimmel természetesen töretlenül dolgozom tovább (mínusz 2-3 hét szabi). szeptemberig előre beidőzítettem HAC epizódokat, a BRO-t Józsival alkotói szabadságra küldtük “slow down, re-asses, come back new” jeligével.

így a ‘kötelező’ tartalomgyártás szoros gyeplőjét picit könnyebb szívvel engedem el egy időre.

egy nagyon inpiráló, bátor történet jut eszembe: ‘89-ben, amikorra a U2 világhírű lett, és belefáradt a nagy menetelésbe, meg a rájuk égett túl komoly, próféta imidzsbe, bono a turné végén így búcsúzott a közönségtől:

“ ...we have to go away and... and just dream it all up again.”

(el kell mennünk, hogy újraálmodjuk ezt az egészet.)

ez a mondat volt a lezárása a 80-as évekbeli klasszikus U2-nak, és ez készítette elő a terepet a berlini utazásukhoz, amiből megszületett az achtung baby (1991), majd a zooropa és a monumentális zootv turné – vagyis a zenekar legkreatívabb, leginkább önironikus és leginnovatívabb korszaka.

nem akarták megvárni, hogy a piac vagy a közönség megunja őket, hanem a csúcson megnyomták a ‘piros gombot’ katapultálták magukat a jól működő rendszerből és átadták magukat a bizonytalanságnak. elmentek az újraegyesítés küszöbén álló, hideg és nyomasztó berlinbe (hansa studios), ahol majdnem össze is omlott a zenekar. de sikerült valami különlegest találniuk magukban, és a feloszlás ehelyett a rocktörténelem legkiválóbb metamorfózisát hozták le, mely során a tarisznyás, copfos dublini cowboy rocker gyerekből ez lett:

remélem én is egy ilyen időszakban vagyok, mint kontent kriétör. terveim szerint több teret teremtek magamnak az impulzusaim kibontakoztatásának, több humort és véleményt szeretnék hozni, új videós formátumokban gondolkozom, amihez tanulnom kell még.

lesznek az éterben félkész gondolatok és ötletek, furcsa megfigyelések, szatíra(?), nyers monológok az utcán vagy a dunaparton sétálva.

nem ezt javasolná egy social media strategist, de nekem erre visz az utam. van elég fékezett habzású megmondó szakember a neten, én inkább megmutatom az útkeresésem, mint tettem anno a HAC podcast indulásakor is.

szóval a következő hónapokban kevésbé lesz konzisztens a hírlevél, a social media jelenlétem, de meglesheted milyen folyamatban vagyok a tiktok-on, az újrahúzott youtube csatornámon vagy az instagramon.

be tudsz követni ott, ahol szoktál görgetni és köszi, hogy voltál, vagy, meg ha leszel!

jó nyarat, kalandra fel!

üdv

andrás