Az a bizonyos utolsó csepp

Régen nem tapasztalt módon forr bennem az indulat, mióta megnéztem A szavazat ára című dokumentumfilmet. A tegnap este debütált alkotás arról szól, hogy a Fidesz rendszerszinten, gyakran alvilági figurák, bűnözők, és a polgármesterek segítségével hogyan tartja nyomorban és rettegésben a legszegényebb települések lakóit, akiknek gyakran nem is pénzt adnak a szavazatukért cserébe. A filmben összesen hatvan interjúalany – köztük civilek és a szavazatvásárlói gépezet egykori tagjai – meséli el részletesen, hogyan él vissza szerintük a hatalom a legkiszolgáltatottabb emberekkel.

A filmben nincs olyan, amit már rég ne tudtunk volna, számomra mégis letaglózó volt közel egy órán keresztül hallgatni, hogy hogyan zsarolják ezeket az embereket a megélhetésükkel, a tűzifával, a gyógyszerrel, az orvosi ellátással, hogyan fenyegetik őket a gyámüggyel vagy az idős, beteg rokonaikkal. A Fidesz módszeresen és rendszerszinten nem csak megvette vagy zsarolta, hanem egyenesen terrorizálta a saját állampolgárait, ez a mocsok pedig tegnap visszavonhatatlanul kiborult a lábunk elé, mindent beterítve az orrfacsaró bűzzel. Olyan dühös vagyok, amilyen régen nem voltam. Ez a sátáni szenny, ez a mértékű aljasság, ez volt az utolsó csepp számomra.

Szijjártó Péter és Lavrov barátsága, az Alkotmányvédelmi Hivatal Tisza Párt bedöntésére irányuló kísérlete és Szabó Bence vallomása is mind-mind egészen elképesztő arcul csapása a magyar népnek, de ez. Az alkoholistákat leitatták, a drogosoknak kábítószert ígértek, a szegényeket azzal fenyegették, hogy elveszik a gyermekeiket, van, akinél kikapcsoltatták az áramot, mert nem úgy szavazott, ahogy kellett volna. Striciket és bűnözőket szabadítottak rá a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaira egy nyomorult szavazatért cserébe. Ez az, ami nálam nagyon mélyre ment, ez volt az utolsó csepp.

Ezennel minden empátiám és minden megértésre törekvő hajlamom megszűnt a Fideszre szavazókkal, valamint a Fideszt segítőkkel szemben. Minden. Elég volt. ELÉG VOLT.

Igen, bennem eddig még volt, igen, én eddig próbálkoztam, én eddig meghallgattam, én eddig lenyeltem, én eddig nyitottam, de elég volt. A közvetlen környezetemben is többször megfogalmazták már, hogy bennem az a jó, én nem vagdalkozok, nem ítélkezek és nem az erkölcsi felsőbbrendűség bicskanyitogató, rátarti gőgjével fordulok ahhoz, akivel nem értek egyet. Én ennek eddig örültem, de ebből. Elég. Volt.

Semmilyen szándékom nincsen megérteni azt a honfitársamat, aki képes bizalmat szavazni annak a pártnak, amely ily mocskos, vérlázító gonoszságot követett el a saját polgárai ellen. Elég volt az empátiából, elég volt a nagyobb emberségből, ELÉG VOLT! Pedig én tudom, oh, de még mennyire hogy tudom.

Több írásomban is említettem már, hogy a múltban bántalmazó kapcsolat elszenvedője voltam. Szívem egykori választottja megfélemlítéssel, zsarolással, manipulációval és hazugsággal mérgezte az elmémet egészen addig, mígnem fel nem épített körém egy teljes párhuzamos valóságot. Pontosan tudom, hogy milyen ez.

A Fidesz ugyanezt csinálja, ugyanezekkel a módszerekkel. 16 éve bántalmazzák a magyar népet. A folyamatos megfélemlítés, hazudozás és manipuláció pedig számtalan ember esetében sikerrel is járt, vaskos, sötét falak mögé zárva az elméjüket, ahol már nincs más, csak rettegés és gyűlölet.

Pontosan tudom, hogy milyen az, amikor az ember józan esze elhaló hangon suttog az elméje legmélyéről, de hiába minden ellentmondás, hiába a vaskos falak repedésein becsordogáló napfény, csak nem vesszük észre, hogy a bennünket gúzsba kötő lakatban ott a kulcs is, csak el kell fordítani. Tudom, hogy milyen az, amikor a falak végül leomlanak, tudom, milyen érzés ráébredni: atya úr Isten, mit tettek velem. Tudom, hogy mennyire nehéz, és hogy mennyire fáj. Pokolian fáj.

De már nem érdekel. Aki az elmúlt napok eseményei után a Fideszre szavaz, arra nincs bocsánat. Itt már nincs miről beszélni. Egy általam nagyra becsült kollégám úgy fogalmazott: ez már egy civilizációs választás, és teljesen igaza van. Aki e mellett a rendszer mellett teszi le a voksát, azt többet meg sem próbálom megérteni. Erre nincs bocsánat.