Hétfőn Hét #019

Három év után izgalmas móka kezdődik újra: megint lesz Hétfőn Hét. Kézműves hírlevél minden hétfőn reggel hétkor, hogy jól induljon a hét, és kiderüljön, mi volt a múlt héten. Főleg magyar és angol nyelvű cikkek.

Amikor 2019-ben a Hétfőn Hetet elkezdtem, dübörgött a járvány, cserébe a hírlevél mint műfaj egyáltalán nem volt olyan szexi, mint most. Példának okáért akkor még a hírlevelek mára már szinte sztenderdizált platformja, a Substack sem létezett. Az első Hétfőn Hetek még a csodálatos Goodbits alatt készültek, aztán amikor az megszűnt, átköltöztem a még csodálatosabb Revue-re, amit kis időre rá megvett a Twitter, hogy gyorsan be is szántsa az egészet.

A Revue-s Hétfőn Hét elvesztette feliratkozóit, elvesztette archívumát, nekem meg el is ment a kedvem az egésztől. De Hétfőn Hét nélkül nem lehet élni, ezért hirtelen elhatározástól indítva újrakezdem. Ha feliratkozol, légy türelmes, adj neki 2–3 hetet, amíg megtalálom a megfelelő formát és tényleg érdekes, izgalmas és sodró lendületű hírlevelek fogadnak hétfőnként reggel hétkor.

Emlékeztetőül: hét rovat. Tér (építészet, környezet, térképészet), Kép (képzőművészet film), Ét (gasztronómia), Föld (természet, táj, földrajz), Test (sport és testkultúra), Fény (főleg fotó), Hang (zene). A Plusz egybe meg (ha van) az kerül, ami nem fér bele az előző hétbe. Kevés közélet, sok dizájn. Kevés politika, sok természet. Kevés féknyúz, sok biztos infó. Ha tetszik, iratkozz fel (ha még nem tetted meg), vidd a hírét és támogasd egy megosztással!

És ne feledd: könnyen spambe kerülhet, ezért érdemes felvenni a Hétfőn Hétet (hetfonhet@hetfonhet.hu vagy hetfonhet@substack.com) a kontaktok közé. És még egy fontos dolog: az olyan levélkezelők, mint a Gmail egy bizonyos hossz után “eltörik” a leveleket, ne felejts el kattintani a “View entire message” üzenetre, úgy megjelenik az egész hírlevél.

És most lássuk, mi az e heti felhozatal:

Október végén nagyszabású kiállítás nyílik Londonban a városi metrótérképek 1863-tól(!) 2023-ig tartó történetéről. A világ metrótérképeinek utolérhetetlen hérosza Harry Beck, aki 1933-ban alkotta meg forradalmian új térképét: ez volt az első, amely az azóta elhíresült 45 fokos rendszert alkalmazta. Több mint negyven évvel előzte meg Massimo Vignelli híres New York-i metrótérképét.

Nem véletlen, hogy Harry Beck akkora sztártérképész lett, hogy az életéről készült színdarabot(!) nemrég mutatták be a Londoni Közlekedési Múzeum színházában. The Truth About Harry Beck – ki ne lenne kíváncsi egy ilyen izgalmas című előadásra a londoni metrótérkép készítéséről?

Az ismert gyerekkönyv-műfaj, a “böngészők” aranykora valamikor a 2010-es évek közepén volt, és valószínűleg az utolérhetetlen Marujama Csihiro Pierre, a labirintusnyomozójával ért a csúcsra. Ettől függetlenül a terület virágzik, a napokban jelent meg például a Labrosse-duó új Budapest-böngészője, a BUDA + PEST. Még ebbe a kicsit elkopott műfajba is tud újat hozni sajátos humorával és kicsit felkavaró szürrealitásával. Akik máh hétfőn olvassák ezt a hírlevelet, azoknak írom, hogy este a MOST-ban lesz a könyvbemutató.

A New York Times monumentális riportja Jony Ive-ről, és arról, hogy az Apple után merrefelé mozog saját dizájnstúdiójával. Elárulom: pont arrafelé, amerre sejtenénk, Sam Altmannel, az OpenAI vezérével tervez közösen valami mesterségesintelligencia-hardvert. Fizetős kontent, de érdemes.

Az utóbbi idők legkarakteresebb magyar szakácskönyve Balázs Barbara Asszonypajtása. Vele és erről van egy hosszú interjú az NLC-n, amelyből elég jól kiderül, hogy miért is olyan jó ez a könyv: a tök keresetlen természetességétől. Ami nekem különösen szimpatikus, az nem is ebben az interjúban hangzik el, hanem egy korábbi podcastben, amikor a szerző arról beszél, hogy milyen fontos a szerény konyha. Végre egy ember, aki gondol valamit a hétköznapi főzésről, és nem kényszernek vagy exhibicionizmusnak, hanem normális világképnek éli meg!

Igazából már tavaszi hír, de a Euronews most írt róla, hogy Londonban nagyon fancy rovarétterem nyílt.

Talán sokan hallottak már a szerbiai Jadar-völgybe tervezett gigantikus lítiumbányáról. Elképesztő politikai és környezetvédelmi vihart kavart az ausztrál Rio Tinto beruházása (itt egy összefoglaló róla), a helyi civil ellenállás óriási társadalmi támogatást kapott. Ami újdonság, hogy a héten a Wall Street Journal hosszú cikkben írta meg, hogy milyen komoly orosz titkosszolgálati machinációk vannak a társadalmi ellenállás mögött. A cikk paywall mögött van, de érdemes áldozni rá, mert egészen elképesztő dezinformációs mechanizmus és művelet bontakozik ki belőle.

Itt meg a Guardian cikke arról, hogyan lett Utah állam egyik közepesen ismert síterepe, a Powder Mountain (szó szerint!) messze földön híres land art-paradicsom. Hát igen, van, ahol kortárs művészettel próbálnak látogatókat toborozni, van, ahol gusztustalan és természetromboló függőhidakkal.

Talán már mindenki látta FKA Twigs Eusexua-klipjét. Aki még nem, annak ideteszem. FKA Twigshez elég ambivalens a viszonyom, de amit ebben a klipben – a kitűnő Jordan Hemingway rendezése – a testekkel művelnek, az eléggé magával ragadó.

A héten nyílt meg a pár éve elhunyt csodálatos fotós, Lugosi Lugo László kiállítása a Kiscelli Múzeumban. Ne amolyan szokványos “fényképek a falon” tárlatra gondoljatok. A Kiscelli templomtere egyébként is az egyik legszuggesztívebb művészeti bemutatóhely. Hatalmas nyerstégla felületekre vetítik Lugo romkultusszal kacérkodó, pusztuló Budapestet bemutató archívumát, hogy a végén már alig tudod megkülönböztetni a felületet a rávetített képtől. Lugo emlékkiállítása tényleg a fényről szól, hatalmas élmény volt belépni a félhomályos terembe (pontosabban hát: főhajóba) és érezni, ahogy a szemünk lassan hozzászokik a sötétséghez, és a földre fektetett sírkőszerű elemeken lassan olvashatóvá rajzolódnak a kiegészítő szövegek.

PRO TIPP 1: adj a szemednek időt, és ne használd a telefonod zseblámpáját, mert megtöröd a szenzuális varázst.

PRO TIPP 2: még ezen a héten menj el! Ha felmentél a szentély mögötti csigalépcsőn, semmiképp ne hagyd ki a hétvégén záró Világ–Város című kiállítást. Ez is fényről szól, de másképp: Budapest közvilágításának történetét dolgozza fel állati izgalmasan és nagyon részletesen. Őrült izgalmas ahogy a két kiállítás – voltaképp mindkettő a főváros fényeiről – egymásra rétegződik, teljesen új élményt teremtve.

Ebbe a rovatba simán befér még Zsuppán András nagyszerű írása a remek magyar építész, Csaba László fotóiról. Csaba Lászlónak egyébként is szuper épületei vannak, de a Fortepanra nemrég felkerült fotós hagyaték legalább olyan izgalmas.

A múlt héten megjelent az egyik legelképesztőbb lemez, amit valaha hallottam. 20 darab Lou Reed által írt szám a hatvanas évek közepéről.

Az életrajzok visszatérő eleme, hogy a Velvet Underground előtt Reed a Pickwick Records nevű kiadónál dolgozott amolyan undercover dalszerzőként. A Pickwick specialitása az volt, ami mostanság a nagy online dalkönyvtáraknak vagy újabban az AI-nak: sikeres kiadók sikeres slágereit utánozta low budget kivitelben, nagy mennyiségben, abban bízva, hogy valamelyik szám majd befut, és megtérül a többire fordított minimális költség.

Nos, Lou Reed ennek a kiadónak gyártott futószalagon "slágergyanús" szerzeményeket, melyek persze sosem lettek slágerek. Elképesztő számok sorakoznak ezen a kegyetlen precizitással összeállított válogatáslemezen, köztük Reed korai, proto-VU zenekara, a Primitives nevéhez méltó kivitelű dalai. De van itt szégyentelen Motown-utánérzés, Beach Boys-paródia, szörfrock, korai R&B, meg ki tudja, mi minden... Hihetetlen társaság verődött össze a Pickwick órabéres vagy kottadíjas csapatában, Lou Reed mellett John Cale és Tony Conrad hegesztette nagyüzemben a korabeli pop trasht.

A Stage Pass Podcastre meg felkerült egy fantasztikus Beatrice-koncertfilm: